Mindig is népszerű volt a névnapi vagy szilveszteri házibuli, manapság azonban egyre több alkalomból szervezünk otthonunkban baráti és vagy családi összejöveteleket – legyen az egy nyári kerti vagy grill parti, karácsonyi italozás, vendégváró vacsorák stb. Egy parti megszervezése és kivitelezése azonban elég sok feladattal jár.
Először is döntsük el, hogy milyen típusú partit szeretnénk – formálist vagy lazát. A formális partik általában ünnepi vagy hivatalos alkalmakhoz passzolnak, pl. keresztelő, eljegyzés, speciális születésnap, de ide tartozhat egy kollégák vagy ügyfelek számára tartott fogadás is. Ezekre az összejövetelre másképp kell felkészülni, mint egy laza házibulira – de alapvetően ugyanazokkal az előkészületekkel kell szembesülni. Íme néhány tipp:
- Vendégek – mielőtt meghívnánk az összes ismerősünket – írjunk egy listát. Csakis alkalomhoz passzoló egyéneket hívjunk meg, olyanokat, akik nem okoznak problémákat, nem veszekedősek, nem lesznek erőszakosak néhány pohár ital után, sőt, kimondottan bírják az italt! (ha nem, akkor viszont nem isznak), nem finnyásak vagy nyávognak stb. Töröljük azok nevét, akikben kételkedünk – még akkor is, ha „megsértődnek”. A többség jó hangulata fontosabb, mint 1-2 személy érzelme. Generációkat és emberi típusokat nyugodtan keverjünk – nincs annál unalmasabb buli, ahol MINDENKI ugyanabban a fázisban áll az életben vagy ugyanabban a szakmában dolgozik. Ügyeljünk a vendégek számára – ez leginkább az adott tér függvénye. Kislakásokban ne nyomorogjanak az emberek – fontos az, hogy mindenkinek legyen hova leülni. Ha nincs elég hely, talán érdemesebb kibérelni egy üdülőt, éttermet vagy klub helységet. Nyári kerti-partikon is vegyük figyelembe a kert nagyságát, és a vendégek számát ehhez igazítsuk – ha nincs elég hely (vagy nincs kert) egy piknik a közeli parkban vagy erdőben talán célszerűbb megoldás. Ne feledjük, minél több vendéget hívunk meg – annál nehezebb a partit kontrollálni! Fiatalok különösen emlékezzenek erre a tippre!
- Meghívás – mindenkit személyesen hívjunk meg – sms-ben, emailben udvariatlan meghívást küldeni. Formálisabb partikra muszáj meghívót küldeni (igen, postán keresztül), lazább bulikra elég telefonálni. Formálisabb partikra 2-3 hónappal korábban érdemes a meghívót elküldeni, lazább névnapi, születésnapi, halloween, szilveszteri bulit lehet néhány héttel megelőzően is szervezni. Nyári kerti-partik vagy kerti grillezés az idő függvénye – ilyeneket szervezhetünk napokkal korábban is, sőt az utolsó pillanatban is (ha találunk még elég vendég alanyt)!
- Előkészületek – először is gondoljuk át a menüt. Sok háziasszony követi el azt a hibát, hogy túl sokat és vagy túl macerás ételeket tervez be. Csakis az alkalomnak megfelelő és egyszerűen elkészíthető ételeket válasszunk. A parti ételek bejegyzésünkben adunk további tippeket menük kialakításához, rengeteg egyszerű parti falat recepttel! Minden receptet nyomtassunk ki vagy írjunk ki, majd időben szerezzük be a szükséges hozzávalókat (csakis a friss alapanyagokat hagyjuk utoljára). Dettó az italokkal – mindent vegyünk meg napokkal, hetekkel korábban. Mindig több alkohol legyen, mint szükséges – dugjunk el néhány üveggel, ha esetleg hamar elfogyna, lesz tartalék. A szükséges alapanyagokat tartsuk a kamra (vagy pince) elkülönített részében. Gondoljuk át a zenét, az alkalomnak megfelelően állítsunk össze több órás válogatást.
- Lakás – a parti előtt 1-2 nappal végezzünk nagytakarítást. Sokan úgy vannak, hogy minek, hiszen úgyis koszos lesz minden – de vendégeket csakis tiszta helységben fogadjunk! A parti után valóban újra kell majd takarítani – éppen ezért ami fontos, értékes vagy törékeny, pakoljuk el. A parti napján takarítsuk ki a wc-t, fürdőszobát, a szőnyegeket csavarjuk fel, zárjuk le azokat a helységeket, ahová nem szeretnénk, hogy vendégeink bekukkantsanak. Dekoráljuk a lakást az alkalomnak megfelelően – de ne vigyük túlzásba!
- Parti kivitelezése – az ételek, italok legyenek kész, vagy legalább is fél-kész (pl sütésre, jégre várva) mire a vendégek megérkeznek. A konyhában pakoljunk el, ne nézzen úgy ki, mint egy csatatér. Mi is legyünk elkészülve – a sütés-főzés-pakolás után zuhanyozzunk le, legyünk frissek, ápoltak és az alkalomhoz megfelelően öltözzünk fel. Alakítsunk ki külön-külön teret ételeknek és italoknak. A büfé típusú ételek a legideálisabbak egy partin, önkiszolgáló módon, vagy felszolgálók által (ideális feladat tiniknek!). Gondoljuk át, hogy hova tudnak ülni a vendégek – táncos rendezvény esetében tánc-teret is kell biztosítani. A zene ne legyen túl hangos, csakis akkor vegyük hangosra, amikor eljön a táncolás ideje! A házigazda és a háziasszony ügyeljen arra, hogy mindenkinek legyen elég étele, itala – de arra is, hogy az üres edények a konyhába kerüljenek, legyen extra tiszta tányér és pohár, ne legyen maradék étel mindenfele, a vendégek ne igyanak túl sokat stb stb.
- Gyerekek – ha gyerekeket is meghívunk, készüljünk számukra is különleges ételekkel és italokkal. Ha sokáig tart a buli, arról is gondoskodni kell előre, hogy hol lehetséges aludniuk. Gyerekzsúrok esetében természetesen teljesen más a kritérium.